Sziasztok!
Bár az év a blog szempontjából nem alakult a legjobban, mégis úgy érzem tartozok nektek egy összefoglaló bejegyzéssel, hasonlóan a tavalyihoz.
Számomra az év elég semlegesen telt nem igazán tudok hihetetlenül jó, vagy borzasztó momentumokat kiemelni, egyet kivéve, ami a Volt fesztivál. (Természetesen a hihetetlenül jó kategóriába tartozik.)
Persze vannak szép pillanatok, amelyekre érdemes emlékezni, illetve van amit szívesen elfelejtenék, bár szerintem ez az élet rendje.
Tavaly azt emeltem ki, hogy sok mindent tanultam az emberekről, nos azt hiszem ebben az évben ezeket az 'ismereteket" elég jól tudtam hasznosítani, és az emberi kapcsolataim elég gyökeresen átaalakultak, bár azt hiszem a jó irányba.
A blog elég rossz irányba tartott az évben, mert sajnos elhanyagoltam. Néhány bejegyzés született azért, az év elején elég sokat írtam, de ahogy közeledett a nyár egyre kevesebbet posztoltam. Az okokat nem tudom igazából megfogalmazni, nem akartam semmiképp sem erőltetni a dolgot. Amikor volt kedvem írtam, viszont mivel ez egy hobbi számomra, ha nem érzem hogy szeretném, akkor természetesen nem teszem. Nem hiszem, hogy ez elfogadható magyarázat a részemről, de azt érzem muszáj őszintének lennem, nem jöhetek a blogger világban olyannyira népszerű "idő és ihlethiány" mondattal.
Mindenesetre sajnálom, leginkább azt hogy valószínűleg ennek köszönhetően elvesztettem a rendszeresen kommentelő olvasóimat.
Mindezek ellenére, mindennap volt pár látogató a blogon, a bejegyzéseket is olvastátok, illetve a napokban átléptem a 10.000 oldalmegjelenítést, aminek nagyon nagyon örülök és sokat jelent, mert sosem hittem volna, hogy ennyien kattintotok majd a blogra.
Tervek 2015-re
Nem teszek fogadalmakat, de egy valamit megígérhetek: a bejegyzések mindenképpen rendszeresen lesznek a blogon.
Egy másik fontos dolgot is eldöntöttem: újra szeretnék blogkritikákat írni.
Az az igazság, hogy hiányzik. Szerettem csinálni, jólesett, ha mások kiváncsiak voltak a véleményemre, megfogadták a tanácsaimat. Eredetileg is ez volt a blog fő profilja és nem szeretném, hogy ez teljes mértékben elvesszen.
Nos, hát ennyi lenne, köszönöm mindenkinek, aki egyszer is rákattintott a blogra, köszönöm a 9 rendszeres olvasómnak, ami tudom, hogy nem nagy szám, de nekem sokat jelent és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy növekedjen ez a szám.
Sikerekben gazdag, boldog új évet mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése