Sziasztok!
Először is nagyon boldog húsvétot kívánok mindenkinek! A tavaszi szünet rövidsége ellenére nagyon jó alkalom számomra, hogy filmnézésre vetemedjek. Tudjátok, hiszen párszor már hangsúlyoztam, hogy nem kötnek le a filmek, megunom őket körülbelül a közepén és mindig felhúzom magam rajta, hogy egy, egyébként egész épkézláb sztorit hogy lehet így elrontani. Azért is vagyok teljes mértékben könyvpárti, mert a filmekből általában kihagynak olyan párbeszédeket, leírásokat, amik lehet hogy jelentéktelennek tűnnek, pedig igen is nagyon fontosak, annak érdekében, hogy a szereplők jól kidolgozottak legyenek, a történet pedig kerek egész. Ebben az esetben is elkezdtem a könyvet, viszont nem jutottam túl sokáig vele, mert mostanában olvasási válságban szenvedek. Ezért is döntöttem úgy, hogy megnézem a filmet, mert a történet viszont nagyon is érdekelt.
A film tehát Gayle Forman könyve alapján készült, eredeti címe If I stay.
Főszereplők:
Chloe Grace Moretz (Mia Hall)
Jamie Blackley (Adam)
Mireille Enos (Kat Hall)
Joshua Leonard (Denny Hall)
Liana Liberato (Kim Schein)
Történet röviden:
Mia Hall a tinédzserek gondtalan életét éli és a legfontosabb döntés, amit meg kell hoznia, nem más, mint, hogy zenei pályára készülve felvételizzen a nívós Juilliard zeneakadémiára vagy szerelmével, Adammel fűzze szorosabbra a szálakat. Azonban minden megváltozik, amikor egy felszabadult családi kirándulás tragédiába torkollik, Miának pedig élet és halál között egy sokkal fontosabb döntést kell meghoznia, amely nem csak a jövőjét, hanem egész sorsát befolyásolja.
(Forrás: Port.hu)
Először is a szereplőkről: Egyikőjüket sem ismertem mint színészt, viszont Chloe a nagysikerű Stephen King kötet alapján készült film a Carrie főszereplője. Abban a filmben és ebben sem nyűgözött le annyira az alakítása, bár ez lehet a silány és meglehetősen unalmas karaktere miatt is.Talán csak a zenei iránti szeretete, tisztelete és szenvedélye miatt volt szimpatikus, egyébként tipikus tétlen főszereplő. Ezzel szemben Mia szülei zseniálisak voltak, bár elég különcek, de nagyszerű szülők. Őket nagyon sajnáltam, viszont nyilván nem vártam happy endet, hiszen ez egy dráma. Adam, Mia barátja sem lett túl eredeti karakter. Szintén az tipikus elcsépelt, erőltetetten egyedi, halálosan jófej és romantikus rocker csávó, akit mindenki szeret. Sajnos engem az ilyen szereplőkkel kilóra meg lehet(ne) venni, mert ki ne szeretne egy ilyen fiút maga mellett? Azért használtam a feltételes módot, mert sajnos az Adamet alakító színész nem igazán erőltette meg magát. A mimikája olyan volt mint egy botoxos nőnek, érzelmeket abszolút nem tudott átadni, az az egy szerencséje, hogy valószínűleg a könyv írója már a tetteivel imádnivalóvá tette, csak is ezért volt szerethető. Viszont Kimet, Mia legjobb barátnőjét kiemelném, szerintem ő nagyszerűen játszotta a szerepét, róla azért el lehet mondani, hogy volt valamilyen.
Történet: Szintén sablon. Jókislány és jófiú love sztorija. Adam rocker, jóképű és laza, Mia szenvedélye pedig a komolyzene, minden álma, hogy profi csellista legyen. Persze Adamnek megtetszik a félénk, szendeszűz kislány (aki persze gyönyörű, de azért nagyon meglepő, hogy hogyan érdeklődne már iránta bárki is?) Ettől a falra tudnék mászni, kapásból 10 könyvet fel tudnék sorolni, ami erre épül. Viszont körülbelül a negyedénél jön a csavar, Mia békés életét felborítja egy autóbaleset. A lány az árok parton ébred, hamar megtudjuk, hogy nem stimmel valami, mert Mia megpillantja magát, amint épp ellátják. Nem sokkal később kiderül, hogy kómában van élet és halál között lebeg és neki kell eldöntenie, hogy meghal vagy a szörnyűségek után is folytatja az életet. Közben flashback módon bemutatják Mia életét, Adammel való megismerkedését, kapcsolatát, illetve, azt hogy hogyan is ismerkedett meg a csellóval, illetve hogy jutott el a szeretet ilyen komoly szintjére. Ez a retrospektív szerkezet egyébként nagyon jót tett a filmnek, le a kalappal a készítők előtt, hiszen nem lehetett könnyű a kivitelezése. Számomra minden klappolt, nem kellett kapkodnom a fejem, hogy most mivan, teljesen követhető és logikus volt.
Mia nehéz döntés előtt áll, hiszen elvesztette a szüleit, később pedig a kistestvérét is. Csak Adam maradt neki, illetve a nagyszülei és Kim. (Szerintem Adam karaktere a kórházban teljesedett ki, akkor volt a legütősebb, bár korántsem hozta ki magából a maximumot). Azt, hogy végül hogy döntött Mia nem árulom el nektek, remélem így egy kicsit felkeltettem az érdeklődéseteket és úgy döntötök, hogy megnézitek.
Összességében: Bár tipikus tiniszerelemre épül és nagyon is hatásvadász (bár a legtöbb dráma az) engem mégsem hatott meg annyira, egyrészt mert a szereplők nem voltak túl szerethetőek, másrészt pedig lehetett volna drámaibb is és megpróbálhattak volna kicsit jobban hatni a néző érzelmeire. Bár ízlések és pofonok, lehet hogy valakinek az már erőltetetten hatott volna.
Nektek mi a véleményetek a filmről/könyvről?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése